a minap hagymát pucoltam, eközbe annyira elérzékenyültem az allilszulfid hatására, hogy krokodil könnyeim elöntötték az egész konyhát és csak csónakkal lehetett közlekedni. (azóta a víz befagyott, szóval gyertek korcsolyázni). ekkor világosodtam meg, hogy baszki sírva nevet a magyar. vegyük csak a hagyma példáját... Ugyebár a vöröshagyma nélkül elképzelhetetlen a legtöbb kedvenc kajánk, én pl. mániákusan szeretem, nincs olyan föztöm amibe ne kerülne.
mennyit szenvedünk még a tökéletes ízért, mennyit sírunk, azért hogy egy jót együnk?! ilymódon sikerült az életem és a hagyma között éles párhuzamot vonnom. a poén meg a végére: a szenvedés szaga rajtad marad.
